Székelydálya, református templom

 

Székelydálya, református templom

 

A település és plébániája 1333-ban tűnik fel a pápai tizedjegyzékekben. 1545-ben említik a dályai Georgius Presbitert, az 1566-os összeíráskor 14 lófőt és 2 gyalogot találtak itt, a következő évben 24 kaput. A település ekkoriban válhatott protestánssá. Az 1664-es vizitáció az első ismert számbavétel a templom javairól. Székelyföld méltán egyik leghíresebb középkori műemlék temploma a falu közepén emelkedik, szabálytalan ovális alaprajzú, alacsony kőkerítés övezi (1774-es felirata keltezheti). Az épületet karcsú torony (1799–1804 között épült), téglalap alaprajzú, támpilléres hajó és poligonális záródású, ugyancsak támpilléres, a hajónál hosszabb szentély alkotja. Az épület oldalhomlokzatait ma az első pillantásra későinek (XVIII-XIX. századinak) tűnő, szegmensíves ablakok határozzák meg. Az utóbbi évtizedek elhúzódó helyreállítási munkái során felújították a homlokzatokat, a gótikus jellegű (vsz. XVII. század eleji) tetőt, a kerítésfalat, 2000 után a falfestmények és a kazettás mennyezet feltárására és részleges helyreállítására került sor, 2010 után erősítették meg a szentély boltozatát és restaurálták annak festményeit. Bár a helyreállítás számos új művészettörténeti eredményt hozott, az épület pontos építéstörténete sok helyen homályos. A hajó déli oldalán két kis csúcsíves ablak és a nemrég kibontott, csúcsíves kőkeretű ajtó nyílik, illetve a szegmensíves, újabb nagy ablakok fölött a helyreállítás bemutatta azok eredeti, csúcsíves záradékát. Az eltérő nagyságú és pozíciójú csúcsíves ablakok a hajó két építési fázisára, utólagos magasítására engednek következtetni. E fal legérdekesebb emléke minden bizonnyal a legrégebbi vakolatrétegbe karcolt három rovásírásos feliratszakasz, melyek több, mint 9 méteres összesített hosszúságukkal a leghosszabb ilyen jellegű emléknek számítanak. Mivel az egyik felirat befut a késői támpillérek alá, nyilván középkoriak a még csak részben értelmezett szövegek. Az északi hajófalon két, egymást fedő Szent Kristóf-ábrázolás töredékei maradtak fenn, melyek közül az alsó az egyik támpillér alá fut. Ez is jelzi, hogy a hajó korai, feltehetően XIII. század végi eredetű, melyet később megmagasítottak és új, tágasabb ablakokkal, illetve támpillérekkel láttak el. A mai, gótikus szentélyt a XV. században csatolták a hajóhoz, nyilván egy korábbi, kisebb, a feltárások szerint négyzetes alaprajzú, román kori szentély helyébe. Az épületbelső legismertebb emléke a szentély háromszakaszos, bordás keresztboltozatának felületét borító, dominánsan zöld színű, késő gótikus, al secco technikában festett indadísz. A dús levelek, indák és különféle virágok, gyümölcsök között nyolc címer (Brassó, Segesvár, Szeben város?, Szeben szék?, II. Ulászló király, Barlabási Lénárd erdélyi alvajda, a székely nemzet és Magyarország Árpád-sávos címere), azonkívül két majdnem természetes nagyságú figura, levélmaszkok, edények és egyéb apró ábrázolások bújnak meg. A kitűnően kivitelezett, a reformáció után sem bemeszelt dekoráció a XVI. század eleji német kastélyok ún. zöld szobáira volt jellemző. A szentélyben a megcsonkított, kis méretű szentségtartófülke keretét övező falkép-díszt nemrég tárták fel. A falkép ikonográfiája Krisztus kereszthalálára és az Eucharisztiára utal: a fülke két oldalán, mintha az a kereszt lenne, talán Mária és János apostol alakja, fölötte pedig Veronika kendője látszik. Mellette magasan, már a boltozati bordák közötti falmezőben egy emberekkel teli hajó látszik, melynek vitorláján a Keresztre feszítéssel. A hajó az Egyház szimbóluma lehet, mint a megváltás egyedüli eszköze. E két jelenet a boltozat lombdíszével együtt a XVI. század első évtizedeiben készült. A szentélyben fennmaradt a középkori ülőfülke és az elbontott sekrestye bejáratának az elfalazott nyoma is. A hajó déli falán Szent György harca a sárkánnyal falkép látszik. Az északi hajófalon végighúzódik a Szent László-legenda töredéke, melybe belevág a nyugati karzat becsatlakozása. E falképek a XV. század közepére keltezhetők. A hajó oldalfalain két sor olyan díszítőfríz szalad végig, mely általában a kazettás mennyezetek kísérőeleme. Az alsó, indás sordísz kialakítása nem idegen a szentély boltozatának a lombdíszétől, ám vörös színű; ez a sordísz egy XVI. század eleji, jóval alacsonyabb mennyezetet jelöl, mely még a hajó magasítása előtt készült. A nagyobb hajóablakok átvágják az alsó frízt, ám a felső ráfut a rézsűjükre. A felső fríz hullámindába komponált virágdísze már a fejedelemség korának késői reneszánsz művészetébe illeszkedik, s a mai kazettás mennyezettel függ össze. A 8×7-es osztású, 1630-as évszámot hordó kazettás mennyezet korainak számít. A szegélylécek találkozására négyzetes lapkákat illesztettek, míg középső, feliratos tábla a mennyezet síkjából előreugró, hatszöges ládára emlékeztet. A legtöbb kazettán növényi kompozíciót találunk. Mivel a mai mennyezet festett fali fríze ráfut a nagyobb ablakokra, azok 1630-ban vagy előtte, de jóval a késő gótikus fázis után keletkeztek. Ez azért érdekes, mivel az ablakoknak eredetileg csúcsíves záradékuk volt, s így elvileg legkésőbb csak a késő gótika legvégén (1520-30 körül) keletkezhettek. Úgy tűnik azonban, hogy itt is az 1600-as évek más erdélyi építkezésein is tapasztalható gótizáló tendenciával állunk szemben. 1907-ben újraöntötték a templom 1643-as harangját. Székelyderzsről hozták ide Petki Jánosné Kornis Kata síremlékét, melyet 1641-ben faragott Elias Nicolai, a XVII. századi Erdély legismertebb szobrásza. 1720-as évszámot hordoz, és még a késő reneszánsz stilisztikájába illeszkedik a templom szépen faragott faperselye. A szentély falait 1794-ben magasították, ekkoriban készülhetett a félköríves diadalív, a rá támasztott szószék, a fából készült szószékkorona, illetve a szentély falkoronájának stukkódísze. Ekkor alakították át az eredeti csúcsíves ablakokat is szegmensívessé. A XIX. században a templom számos javításon, átalakításon esett át, a szentély falképeit először Huszka József írhatta le 1882-ben.

© Weisz Attila

Virtual Transilvania