Somkerék, református templom

 

Somkerék, református templom

A Sajó mente különleges sziluettű gótikus templomának építéséről, berendezéséről meglehetősen sok adattal rendelkezünk. A XV. század elején a Becse-Gergely nemzetségből származó, köznemesi rendű Erdélyi család Somkerékinek írja magát. A Becse-Gergely nem (melyből az Apafiak és a bethleni Bethlenek is származnak) a XIII. század végén tűnik fel Erdélyben. Becse fia, Giléth leánya, Margit révén a falu 1325-ben annak fiára, Gombási Domokosra szállt. Domokos 1333-as birtokegyezményében az épülő somkeréki templomról esik szó, s 1363-ban végrendeletileg a templomra javakat hagyományoz. Gombási Domokos halála után a birtok és a templom kegyurasága visszaszállt Giléth leszármazottaira, akiket rövidesen a somkeréki Erdélyi névvel kezdenek emlegetni. 1392-ben, egy osztozkodás irataiban említik a somkeréki udvarházat, mely a család birtokában maradt. 1407- ben Somkeréki László végrendeletileg kelyhet, egyházi öltözeteket és ereklyéket hagyományozott a templomra. Somkeréki Erdélyi István 1485-ös végrendeletében szintén szó esik a templomról, s fia, Erdélyi Márton által megrendelt munkálatokról tudósít a diadalív felirata: Hoc opus fecit fieri egregius Martinus Erdely ad honorem virginis Mariae.

A mai református templomon tudtunkkal nem végeztek falkutatásokat vagy régészeti ásatásokat, ezért periodizációnk stilisztikai megállapításokon és feltételezéseken alapul. Az épület felmenő falai jórészt a XIV. század közepéről származhatnak: a poligonális szentély, a viszonylag tágas hajó (mindkettőt támpillérek erősítik) és a furcsa módon a hajótól délre álló torony. Az ablakok mérművei, a hajó csúcsíves nyugati bejárata, a fölötte látható, sérült kőrácsú körablak, a csúcsíves diadalív a XIV. század közepe építészetének formavilágát hordozzák. A toronyba a hajóból csúcsíves ajtón keresztül juthatunk, s a mai fakarzatra nyíló, ám félköríves, kőkeretes toronyajtó arra figyelmeztet, hogy az épületnek a középkorban is volt karzata. A diadalíven festett felszentelési kereszt maradt fenn.

Az Erdélyi Márton-féle, XVI. század elejére keltezhető átalakítások eredményei lehetnek a hajó falába illesztett késő gótikus gyámok és a kőből faragott falpillérek is, amelyek a mai, nyilván későbbi, XIX. század eleji boltozatot tartják. Elképzelhető, hogy ekkor megmagasították a hajó terét. Érdekesek a hajó oldalfalainak keleti végeibe mélyedő magas, szegmensíves fülkék, melyek mellékoltárok elhelyezésére szolgálhattak. A szentély (szintén későbbi) boltozatát tartó gyámkövek is ekkor készülhettek, akárcsak az elfalazott sekrestyeajtó csak részlegesen látható kerete. Az épületben számos más középkori kőfaragvány is fennmaradt.

A templom a XVI. vagy a XVII. század folyamán válhatott reformátussá, s közben számos megpróbáltatáson esett át: 1602–1603-ban Basta hadai fosztották ki, 1661-ben pedig az Ali pasa martalócai pusztították el. Először 1617-ben, majd 1675-ben állították helyre a templomot, ám a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején a kurucok is meg a labancok is feldúlták a falut. A XVIII. századi helyreállítások során alakult ki az épület mai belső díszítése. Ennek elkészülésében igen jelentős szerepet vállalt gr. Bánffy Mária, aki 1744-ben jószágai jövedelmének tizedét s más jövedelmeket is a romos templom és a torony helyreállítására, illetve a padokra ajánlott. Ezt a hagyatékot kiegészítve készíttette el gr. Gyulai Ferenc kamarás és neje a hajó kazettás mennyezetét, melyből mára csupán a feliratos, 1761-es tábla maradt fenn. E tábla összhangban van a többi, az Umling Lőrinc és műhelye által festett s ugyancsak 1760–1761-es dátumokkal ellátott emlékkel: a zsoltármutatóval, a festett, baldachinos padokkal, a gyönyörű szószékkoronával, a festett mellvédű feljárattal ellátott nyugati karzattal, az úrasztalával és az orgonaszekrénnyel. Már 1829-ben készült a keleti karzat, valószínűleg a hajó és a szentély mai boltozatával egy időben.

 

Virtual Transilvania