Nagyercse, református templom

 

Nagyercse, református templom

 

Nagyercse középkori plébániatemplomát 1535-ben említik először a források egy birtokcsere kapcsán a Toldalagiak és a marosszentkirályi pálos szerzetesrend között. A Toldalagi család – nagyercsei előnevük a település nevéből származik – első említése itteni birtokosként 1450-ből származik, amikor Göci Mihály elzálogosította nagyercsei birtokrészét Toldalagi Andrásnak. Nagyercse lakossága valószínűleg az erdélyi reformáció idején, a XVI. század középső vagy harmadik harmadában vált protestánssá. Egy 1766-os összeírásban már önálló anyaegyházként szerepel az ercsei egyházközség, az akkori görgényi egyházmegye egyik legnépesebb gyülekezeteként.

A napjainkra pár lelkessé apadt gyülekezetnek a XVIII. században erősen átépített temploma téglalap alaprajzú hajóból és sokszögzáródású, támpillérekkel megerősített szentélyből áll. Nehéz megállapítani, hogy falai még hordoznak-e középkori elemeket, hiszen e jellegzetes középkori templomalaprajzot gyakran követték a XVIII. században is. A hajóhoz déli irányban timpanonos portikusz csatlakozik, melynek orommezőjében díszítőelemként gótikus mérműtöredéket helyeztek el másodlagosan a régi templomból. A nyugati homlokzat eredeti helyén levő, gótikus, csúcsíves, körtetagos profilú kapuzatát elfalazták, a mai bejárat a portikuszból nyílik. Az épület mellett fa harangláb emelkedik, benne 1765- ös haranggal.

A templom belső díszítésének rokokó pompája ellentétben áll a külső egyszerűségével. A fiókos dongával fedett szentély zárófalának gazdag stukkódíszítését Anton Schuchbauer neves erdélyi szobrász tervezte, és valószínűleg egy helyi mester kivitelezte. Schuchbauer ebben az időszakban több megbízást is kapott a Toldalagiaktól, ennek egyik legkiemelkedőbb példáját a marosvásárhelyi Toldalagi-palota stukkó domborművei és -díszei képezik, melynek megrendelője gróf Toldalagi László, a Királyi Tábla ülnöke volt. A szentély keleti falán levő, stukkóból kialakított kettős címer nagyercsei Toldalagi Ferencnek és feleségének, losonci Bánffy Katalinnak állít emléket, akik a címer alatti építési tábla felirata szerint 1762-ben újjáépíttették a templomot. A szabálytalan alaprajzú, stukkódíszes rokokó szószékkosár valószínűleg a 1760–1770-es években készült, a házaspár adománya nyomán. Az 1772-ben emelt, festett kazettás mennyezeten is a Toldalagi–Bánffy-kettőscímer látható.

A hajó nyugati oldalán elhelyezkedő, festett fakarzat mellvédjének kazettáit a mennyezet kartusdíszét ismétlő, ám profilozott szegélyű kartusok díszítik. Mellvédje alsó párkányán igényesen megmunkált, áttört levélfríz szalad. A kartusok az igényes kivitelezésű, dúsan faragott, ám festetlen padok előlapjain is megjelennek. A négy fedeles és hátas pad kialakítása és díszítése – az összefonódó indadíszek, kagylómotívum, dús akantuszlevéldísz – is ahhoz a nagyercsei Balogh Mihály asztalosmesterhez kapcsolható, aki az erdőcsinádi és a marosvécsi padokat is készítette. Az ő munkája lehet a szószék koronája is.

© Földi Imelga

Virtual Transilvania