Kolozsvár, Szent Mihály templom

 

virtuális séta a toronyban

 

Kolozsvár, Szent Mihály templom

Századok óta Kolozsvár jelképe és központja a Főtér. Szabályos, tágas négyszöge tanúja a város mindennapi életének és a rendkívüli eseményeknek is. Házsoraiban laktak a város legtekintélyesebb polgárai, itt helyezkedtek el az egyházi és világi intézmények. Központi fekvésére jellemző: máig is alig lehet úgy közlekedni a városban, hogy ne kelljen áthaladni rajta.
Kialakulása, egymásra merőleges házsorai több tanulmány tárgyát képezték. Minden valószínűség szerint az Óvár főkapuja előtt húzódó kelet–nyugati kereskedelmi út, valamint a tér északi oldalát határoló óvári várfal, a szemben fekvő oldalon pedig a párhuzamos házsongárdi domboldal emelkedője játszott szerepet nemcsak a tér, de vele együtt az egész úthálózat kialakulásában. Az óvári kapu előtti hatalmas piactér (akkora, mint az egész Óvár) lett az új vár, a nagy Kolozsvár Főtere. Eredeti neve Nagypiac volt (szemben az Óvár központjában lévő Kispiaccal), s csak 1869-től vált hivatalossá a Főtér megjelölés. Ez aztán annyira rajta maradt, hogy hiába nevezték el a századfordulón Mátyás király térnek, a két világháború között s újabban ismét Egyesülés terének (Piaţa Unirii), közben Szabadság térnek: a kolozsváriak rendületlenül Főtérként ismerik, emlegetik.
A tér épületei a XV. századtól a XX. század elejéig minden fontosabb építkezési stílus jegyeit megőrizték, ha nem is a homlokzati részeken, de a kapuk alatt, az udvari szárnyakon. A térből messze kimagaslik a központi fekvésű legrégibb épület: a Szent Mihály-templom. Már városunk első, Georg Houfnagel-féle, 1617-ből származó metszetábrázolásán is uralja a teret magas nyeregfedelével, az északnyugati sarkán található négyszögletű, négy fiatoronnyal és órával díszített tornyával. Akkor már közel három évszázados múlt tanúja volt. Építésének kezdetét Károly Róbert király koráig szokták visszavezetni, amikor 1316-ban városi rangot kapott a helység, s ennek emlékezetessé tételére, a hála kifejezésére kezdhettek a templomépítéshez az elkövetkező évek valamelyikében. Valószínűleg akkor csak a szentélyt és két mellékkápolnáját sikerült felhúzni, mert ezek könnyed, franciás gótikus stílusa elüt a templomhajóétól. Egy 1349-ből származó, Avignonban kelt pápai búcsúengedély bűnbocsánatot ígért mind azoknak, akik a templom berendezésére, díszítésére adakoztak. Ezt a kiváltságot a század végéig többször is megújítják, ami arra utal, hogy fokról fokra haladt az építkezés. Ahogy a város nőtt, a hajót is bővítették: a szentélyhez képest jócskán megnyújtották. Az építkezés lezáró szakasza Zsigmond király korára esik. Így kerültek az ő címerei a nyugati kapu fölé: középen a német-római birodalom hatalmas kétfejű sasos címere, jobbra Magyarország, balra Csehország címere látható. Minthogy Zsigmond csak 1419-től viselte mindhárom uralkodói méltóságot, ez utánra kell tennünk a kapuépítést. 1437-ben a város megnyitotta kapuit a parasztfelkelők előtt, emiatt kiváltságai elvételével büntették. 1444-ben aztán Szent Mihály, a templom védőszentje napján érkezett a hír, hogy visszakapta a kiváltságokat, hálaként helyezhették a címer fölé – azt megcsonkítva – Szent Mihály szobrát. A kaputól délre gót betűs latin felirat emlékeztet rá, hogy mikor került ide a védőszent szobra. A felirat fölött valaha Mózes féldomborműves szobra állt. Meglepő, hogy ez a nyugati kapu nem esik a templom tengelyének vonalába, amire több magyarázó elmélet is született, de egyik sem bizonyított. A homlokzat befejezése és a torony építése még az 1440-es években is tartott. Ez a rész már a kései gótika ízlését tükrözi. A templomot először 1489-ben rongálja meg tűzvész, s Mátyás király segítségével restaurálják. Azután még számos tűzvész, földrengés tette próbára falait. Nevezetes az 1697-es, mely annyira elpusztította a gótikus tornyot, hogy azt csak jóval később, 1742–1744-ben tudták újjáépíteni, a korszak ízlésének megfelelően: barokk stílusban. A templomot különben 1545-től a protestánsok, 1566-tól 1716-ig éppen az unitáriusok használják, s csak ezután lett újra katolikus templom. A katolikusok építtették a barokk tornyot (1744), mely azonban nem hosszú életű: 1763-ban villámcsapás és földrengés alapjáig repeszti, úgyhogy kénytelenek lebontani. Hosszas gyűjtés, előkészületek után 1837-ben kezdik külön alapra a templom mellé építeni azt a hatalmas neogótikus tornyot, melyet ma is megcsodálhatunk, s melynek nyugati oldalán emléktábla örökíti meg az építtetők e cselekedetét. Az 1859-ben befejezett torony a 4 méteres kereszttel együtt 80 métert tesz ki. A templomhajó 50, a szentély 20 méter hosszú. A hajó szélessége 24, a szentélyé 10 méter. A falak magassága 20 méternyi. A brassói Fekete-templom után Erdély legnagyobb gótikus egyháza.
Az épület nem fekszik pontosan a tér közepén. Ennek egyik oka, hogy felhúzása kezdetekor még az Óvár felőli északi házsor nem volt megépülve, ott várfal határolta a teret, tehát arra 50–60 méterrel több hely volt. A másik ok az lehet, hogy a már álló Szent Jakab-kápolnához is kellett igazodni, tehát attól északra építkeztek. A templom kelet–nyugati tengelye nem egészen párhuzamos a tér déli és északi házsorával, mert a tengelyvonalat a védőszent napjának (szeptember 29.) napfelkeltéhez kellett igazítani.
A templom külseje nem túl díszes. Legfőbb ékessége négy gótikus kapuja, közülük a legdíszesebb a már említett, címerekkel és Szent Mihály középkori egész alakos, szárnyas, dárdás dombormű-szobrával díszített nyugati főkapu. Aszimmetrikus elhelyezésének egyik okát abban vélték felfedezni, hogy eredetileg nem két, hanem háromosztatúra tervezték. Az északra néző két kapuból az egyik ma már új funkciót kapott, a toronyalj-kápolnába lehet rajta keresztül bejutni. A másik, templomkertből megközelíthetőt mostanság nem használják, ennek igényesebb a kőfaragói kidolgozása. Ezzel szemben a déli, vízszintes szoborfülkés kaput ünnepi alkalmakkor kinyitják, szellőztetésre is alkalmas. (Dél felé néz még egy csúcsíves kisajtó is, ennek nyílása belülről el van falazva.) A támpillérek közül a szentély felőliek és a nyugati homlokzathoz közel esők kidolgozottabbak, fiatornyokkal díszítettek. A hajó déli falának nyugatról számított második támpillére mellett egy kis nyolcszögletes padlásfeljáró tornyocska található, s ezt a támpillért díszíti az egyetlen ma is meglévő külső szobor: liliomos kőbaldachin alatt álló hosszú hajú szakállas alak volt, ma már feje hiányzik. Egyes találgatások szerint Szent Sebestyén vagy valamelyik király alakját örökítheti meg. E padlásfeljárótól a szentélyig a főpárkány alatt lángnyelves fríz díszíti a falat. Az északi oldalon a szentély egy szakaszán is látható a fríz. A templom egy másik padlásfeljáró csigalépcsője a szentély és déli oldalkápolnája találkozásánál, a beszögellést kitöltve kanyarog a padlásra. A legérdekesebb az északi oldalkápolna és a főhajó fala közé beilleszkedő kétsoros csigalépcső, az úgynevezett királylépcső, melyen két ember úgy mehet le és fel egy időben, hogy nem találkoznak. A szentély északi falához téglalap alakú sekrestye csatlakozik. A szentély végén kis barokk, hagymasisakos huszártorony látható, a homlokzati torony 1742–1744-ben történt barokk átépítésekor helyezhették ide a szimmetria kedvéért. Mikor az 1830-as években kezdik tervezgetni a lebontott homlokzati torony helyetti új tornyot, több terv is születik: homlokzati kéttornyos barokkos, középtornyos neogótikus elképzelések után a különálló északi neogót torony terve bizonyul a legtalálóbbnak. Az építkezés helyét Estei Ferdinánd főherceg jelöli ki: az egyik északi kapu elé. A négy ölnél (kb. 8 méter) mélyebb alapozási gödör fenekére 1837. március 19-én helyezik el az első követ; 1858. szeptember 15-én ér véget a kőfalak felhúzása, 1859-ben a tetőzet és a kereszt is elkészül. A díszes mérműves ablakok kivitelezése 1862-ig halasztódik. Akkori felfogás szerint túlzottan is magasra sikeredett a hatszintes torony, de mára már – stílusának is köszönhetően – hozzánőtt a templomhoz. A korábbi harangokat 1849-ben bezúzták, úgyhogy a toronyhoz új harangokat kellett öntetni. 1861-től öt harang kondult a toronyban, egy részüket az első világháború felemésztette, 1924-ben sikerült újabbakat öntetni.
A háromhajós csarnoktemplom csúcsíves belső tere meglepi a belépőt: a hajókat elválasztó pillérkötegek vállkövek nélkül folytatódnak a mennyezet csillagboltozatában. Ezzel szellőssé teszik a teret, felvezetik a tekintetet a magasba. Az oszlopok között a fényt szolgáltató mérműves ablakok kerülnek előtérbe: különösen az oldalhajók lángnyelves mintázata sikerült. A középkori építkezéshez köthető emlék még néhány faragvány és a freskó-töredékek.
A szentély négy sarkában a négy evangélista jelvénye található háromméteres magasságban beillesztett köveken. Az északnyugati sarokban a szárnyas bika és Lukács neve, az északkeletiben emberfejű szárnyas oroszlán, Márk jelvénye (neve nincs kiírva), a délkeletiben angyal és Máté neve, a délnyugatiban pedig a sas madár János nevével. A keletre eső faragványok egyben gyámkőül szolgálnak. A szentélyt tagoló három pillérköteg oszlopfőin távcsővel érdekes faragványok figyelhetők meg: növényi díszítések, fiatornyot mintázó kőfaragó, gyermeket vesszőző nő, kürtjébe fúvó vadász, birkózó férfiak, Ádám és Éva az almafa alatt. A hajó délnyugati sarkának vállkövén kisebb Ézsaiás-szobor látható: a hullámos hajú, szakállas alak Zsigmond király korabeli ábrázolásaira emlékeztet. Még néhány címer és mesterjegy is felfedezhető a falakon.
A belső tér eredeti díszítéséből, berendezéséből jóformán semmi sem maradt meg. Néhány, a restaurálásokkor kihámozott XIV–XV. századi freskórészlet igényes művész munkájára enged következtetni. A legépebben a nyugati bejárattól jobbra eső Sleunig-kápolna freskói vészelték át a századokat. Az itteni boltozat zárókövén látható a kaputornyos, fekvő oroszlános Sleunig-címer, a család Gergely nevű tagja kolozsvári plébános volt. E kápolna északi falán több mezős freskó bontakozik ki: legfelül a Golgota-kompozíció, ez a legteljesebb. Alatta Krisztus kínszenvedéseinek három mozzanata (Kajafás előtt, töviskoszorúzás, megostorozás), lejjebb talán az utolsó vacsora néhány foltja látható. A nyugati oldalon az ecce homo-jelenet és az utolsó ítélet-freskó néhány töredéke fedezhető fel. A hajó déli falán épebb freskó örökíti meg Szűz Máriát hét vértanú szűz társaságában. Mária a karján tartott kisdedről ismerhető fel. Ettől keletre egy már alig kivehető Kálvária-részlet a keresztre feszített Krisztussal, balján csak sejthető Mária Magdolna, jobbján a zöld palástos, piros ruhás János apostol áll. A hajó északi falán egyetlen festett folt maradt meg, ez egy térdeplő páncélos lovagra enged következtetni. Gazdagabb a szentély déli mellékkápolnájának képanyaga. Az északkeleti falon Szent Sebestyén nyílvesszőktől átlőtt teste látható, balján egy hármas pápai koronát viselő alak szentségtartóval a kezében. Alattuk egy régebbi freskó részlete: Szent László ábrázolása lehetett. A délkeleti falon öt szent alakja körvonalazódik: két püspöksüveges férfi és három nő. Általában megállapítható, hogy két festékréteg különül el. A régebbi egyidős az építkezéssel, s feltételezhetően alkalmi munkákból állott. A második kifestés a XV. század végén készült, s bizonyára egységesebb tervet követett.
A protestánsok aztán a freskókat fehérre mázolták, a szószéket kivéve minden kelléket, díszt, oltárt kihordattak a templomból. Talán csak a Johannes Clyn (Klein) Bécsben tanult szász plébános rendelésére készített sekrestyeajtó-keret úszta meg a tisztogatást. Ez már a gótikát felváltó reneszánsz stílus remeke: 2,20 m magas, 1 m széles homokkő faragvány. Pillérei alján Kolozsvár város címere illetve a fiait vérével tápláló pelikán. Alattuk – ma faburkolattal elfedve – az 1528-as dátum volt olvasható. A két pillért állat- és növénydíszek takarják, belső szélükön táncoló puttók kelyhet, földgömböt, napot, homokórát tartanak, az egyik halálfejen áll. A szemöldökkövön is táncoló puttók, az íves záródású timpanonból sapkás, borotvált arcú férfi tekint ki, kezében kőszalagon a megrendelő Iohannes Cly[n] neve olvasható. A kitűnően megmintázott portré lehet, hogy őt, de valószínűbb, hogy a faragó művészt ábrázolja. A fej fölött is félkörben rózsafüzérbe fogózó puttók táncolnak. Az eredeti vasajtón az 1534-es évszám volt látható, ezt hasonló új ajtóval pótolták évtizedekkel ezelőtt. Kérdéses, hogy az olasz hatást tükröző, délnémet jellegű faragványt elkészítve onnan szállították-e ide, vagy pedig egy odavaló mester itt helyben dolgozott.
A protestáns korszak után a művészetbarát Bíró János plébánosra hárult a templom újbóli berendezésének feladata. Ő ezt a barokk szellemnek megfelelően végeztette el. Két szobrászművészt fogadott Nachtigall János és Schuchbauer Antal személyében, akik egy évtizeden át (1740–1750) dolgoztak a dúsan aranyozott szobrokkal, domborművekkel díszített szószéken, s öt oltárt is készítettek.
A szószék egész Erdély legpompásabb barokk templomi dísze. Alsó része a gótikus díszítésű, festett középkori kőszószék „felöltöztetéséből” jött létre. Ezen Nachtigall János dolgozott, koronáját Schuchbauer Antal mintázta meg, a két rész tökéletes egységet alkot. A gazdag díszítésű alsó párkányzat és a felső könyöklőpárkány közötti mellvéden négy domborzati fülke helyezkedik el, ezekben a négy evangélista megmintázását találjuk, mindegyikük asztal előtt ül, írásra készül, jelképeik is előbukkannak. A lépcső felöli fülkében János a sasmadárral, utána Lukács az ökörfejjel, Márk az oroszlánnal, végül Máté az angyallal jelenik meg. Az alsó párkány szélén ülnek az evangélisták domborművei közé illesztve a tudós teológus egyházatyák, mindegyikük előtt a tudományt jelképező könyv: jobbról az első Szent Ágoston püspök, komor arccal éppen szólásra emelkedik, mellette jelképe az angyal; a püspöki ornátusban megjelenő Szent Ambrus attribútuma, a méhkas most – valószínűleg egy téves restaurálás eredményeként – a következő szobor hátánál látható; a Bibliát latinra fordító Szent Jeromos nagykarimájú bíbornoki kalapot visel, erőtől duzzadó alakja türelmetlenül balra fordul, lábát jelképén, az oroszlánon pihenteti; Nagy Szent Gergely pápa, az egyházi zene atyjának feje fölött galamb repül. A négy evangélista nyugodtabb megjelenítésével szemben az egyházatyák mind dinamikus mozdulat közben kerülnek megörökítésre. Kevésbé feltűnő, hogy a szószéklépcső mellvédjén is három dombormű látható bibliai jelenetekkel, s megkopott latin idézetek segítenek a jelenet azonosításában. Az első Krisztus vendégeskedését mutatja be Mártánál. A ház előtt Márta áll, a konyha felé mutat, amelynek nyitott ajtaján át látni lehet, hogy a tűzhelyen fő az étel. Testvére, a betániai Mária ölébe eresztett kezekkel Krisztus lábai előtt ül, őt figyeli. Márta szóvá teszi, hogy Mária miért nem segít, s erre Jézus azt feleli, hogy bár Márta szorgalmas, igyekvő, mégis a tanításokat hallgató Mária választotta a jobbik utat. A második jelenet a Galileai tenger partján játszódik, hajóval, hálóval és két halásszal: Krisztus tanítványaiul hívja el Simont, akit utóbb Péternek nevez és testvérét, Andrást, s ezek feltétel nélkül követik. A harmadik féldomborművön Krisztus a tizenkét apostol társaságában jelenik meg, s egy szárnyas angyal kisgyermeket visz elé. A feliratból kiderül, hogy az „Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa” krisztusi ige elhangzásának pillanatát ábrázolja a művész. A szószék aranyozott hátlapján Krisztust, a jó pásztort láthatjuk: nyakában báránnyal, feje felett a felhőkből hat angyalfej tekint rá, a háttérben tájkép bontakozik ki. A szószékkoronát két sarkánál trombitás szárnyas angyalok tartják. Baldachinos mennyezetének közepén a széttárt szárnyú galamb a szentlelket jelképezi. Díszes párkányzata fölött táncoló angyalkák közül emelkedik ki a templom védőszentjének, Szent Mihály arkangyalnak a római legionárius öltözetű szárnyas alakja, kezében dárdanyelű keresztet tart.
Az eredeti öt barokk oltárból mára csak kettő található a templomban, a két oldalszentélyben. A többieket a parókián, múzeumban, más templomban, részben elemeire bontva őrzik. A leghíresebb a déli szentélykápolnában látható Háromkirályok oltára. Ezt 1747–1750 között Schuchbauer Antal mintázta meg és Grasser György aranyozta. Tizenhat szobor díszíti. Az oltárképtől balra egy angyal és az egyik király, jobbra a másik két király alakja van megmintázva. Mindegyikük szinte táncoló mozdulatot tesz. Maga az egész oltár-építmény művészien megkomponált. A palmettás és virágdíszes félpillérek csigás fejezetükkel félköríves párkányzatot tartanak, mely az oltárkép fölött nyitott marad. E nyílásba illeszkedik be az aranyos koronából kibontakozó zöldes, aranybojtos baldachin, amelynek két sarkából angyalok tartotta lepel indul ki. A korona fölött ezüstös felhőkoszorútól övezve három jelkép látható: aranyozott szív, az IHS (Jesus Hominum Salvator = Jézus az emberek megváltója) Krisztus-szimbólum valamint a kereszt. A korona fölé, e jelképeket részben eltakarva utólag egy nagyobb, testet is tartalmazó keresztet erősítettek. Az oltárkép a templom legértékesebb festménye, a késő barokk osztrák mester, Franz Anton Maulbertsch egyik korai, 1748 körülről származó alkotása: A három királyok imádása. A 87×171 cm-es, vászonra festett oltárképet Bécsből hozatta a plébános. Központi alakja Mária, aki bal kezével a térdén ülő Jézust tartja, tekintetét is rá irányítja. A gyermek kis kezét csókra nyújtja az előtte féltérdre ereszkedő ősz szakállú Gáspárnak, aki mögött a fiatalabb, fekete hajú koronás Menyhért áll kezében díszes ajándék-edény. Mellette – a kép előterében – Boldizsár hatalmas, turbános fekete alakja bontakozik ki, jobb kezében díszes arany olajlámpa, mögötte szolgája napernyőt tart. Mária mögül József sárgás köpenyű halvány alakja következtethető ki. A háttérben barokkos oromfal urnával, a kép csúcspontján a felhők közül két kis angyal képe emelkedik ki, a fénylő csillagot tartják. Meleg, derűs hangulatot árasztó kompozíció.
Az északi szentélykápolnában ma egy összekombinált oltár található. Magát az építményt a Szent Katalin oltár részére Nachtigall János mintázta, s az előbb bemutatotthoz hasonló kompozíciót hozott létre. Ezt négy álló vagy inkább balett-mozdulatokat végző fekete ruhás nőalak díszíti, a szent nők közül csak egyik volt azonosítható: balról a második kezében egykor fogót tartott, s így Szent Apollóniáról lehet szó, akit azzal kínoztak, hogy kitépték fogait. Az oromzat közepén dicsfényben a földgömb jelenik meg, fölötte az Atyaisten, kezével lefele mutat. A domborművű kép Alexandriai Szent Katalin életének néhány mozzanatát örökítette meg. Ezt azonban ma a parochián őrzik, s helyére a Schuchbauer-féle lebontott Vízkereszt oltár szimbolikus képét, aranyozott domborművét iktatták a keretbe. Ezen dús redőzetű ruhában a töviskoszorús Krisztus látható, amint a világ bűnei alatt roskadozik. A bűnök arany keresztekre írva: SUPERBIA (kevélység), IRA (harag), AVARITIA (kapzsiság), INVIDIA (irigység), BLASPHEMIA (istenkáromlás), EBRIETAS (részegség), DETRACTIO (káromkodás), HOMICIDIUM (gyilkosság), N[on] FELIX MATRIMONIUM (boldogtalan házasság), MENDACIUM (hazugság), INQUIETA CONSTIENTIA (rossz lelkiismeret), GULA (torkosság), ACEDIA (lustaság), LUXURIA (bujaság). A képmezőt felhőgomolyagból kibontakozó négy kis angyal zárja le.
Nachtigall János egy másik remekművének maradványa ma a templom karzata alatt, az előcsarnok nyugati falához rögzítve látható. Ezt Bíró plébános a jezsuita atyák XIV. Benedek pápa meghirdette 1748-as búcsújának emlékére készíttette, s érdekessége, hogy egyetlen nagy kőtömbből lett kifaragva. A Szent Kereszt szoborcsoport néven emlegetett műalkotás egy remekül megkomponált barokk kálvária-jelenet. A kereszten függő, anatómiai hitelességgel ábrázolt Krisztus tekintetét az Úrra emeli, aki a kereszt feletti felhőkoszorúból tekint ki áldást osztó kézzel, feje mellett a Szentlélek galambja röpdös. A kereszt tövétől felfele csigázó felhőkben kis angyalok szállnak, a kereszt alját a térdelő Mária Magdolna öleli át. A feszület másik oldalán kehely, koponya, kígyó, lebukó sátán. Itt állott még kissé elkülönülten Szent János apostol is, szobra a költöztetések során elveszett. A drámaiságot sugárzó kompozíciót 1753 nyarán a homlokzati, barokkosan átépített torony tövéhez állíttatta fel a plébános, pár lépcsőn lehetett megközelíteni. Alig egy évtized múlva a tornyot le kellett bontani, s bizonyára akkor a szoborcsoport a templomba került, s hosszasan Szent Kereszt oltárként szolgált. Megmaradt központi részét valamelyik korábbi renoválás során gótikus talapzatra a mostani eldugott helyre állították fel. Ebben az előcsarnokban még öt sírkő illetve töredék látható, ezek a templom körüli temetőkertből mentődtek ide. A templom alá is temetkeztek. A főtéri palotát építtető Bánffy György gróf 1773-ban kriptát alakíttatott ki családjának, mint erre a tornyalj-kápolna bejárata mellett egy latin köriratos címer is utal. Maga, az 1822-ben elhunyt erdélyi kormányzó is itt nyugszik, pár hónapi házasság után 21 évesen ide temetett leányának, gróf Rhédey Jánosné gróf Bánffy Anna Máriának (1773–1794) impozáns fekete márvány emlékkövet emeltetett anyósa, ez ma szintén a karzat alatt látható, az empire ízlés egyedüli képviselője a templomban.
Az egyház neogótikus bútorzatát Lönhart Ferenc plébános, főesperes, későbbi erdélyi püspök rendelésére készítették. A korábbi barokk főoltár helyére Back Lajos műasztalos tervezte és kivitelezte a mostani főoltárt, díjat is nyert vele az 1873-as bécsi világkiállításon. Központi fülkéjében Magyarország védőjének, a Nagyboldogasszonynak a szobra látható, a bal oldali (északi) fülkében Szent István, a jobb oldaliban Szent László alakja bontakozik ki. Ekkor készültek a szentély hátasszékei, a baldachinos főpapi stallum és a gyóntatószékek is valamint néhány kisebb oltár. Továbbá a szentélyt a hajótól elválasztó neogótikus öntöttvas korlát, ennek a középső, diadalív alatti szakaszát, az 1963-as liturgikus reformot követően eltávolították.
A neogótikus torony alatti szabad átjárót Hirschler József apátplébános az 1900-as évek elején kápolnává alakíttatta át, ma itt látható Fadrusz János 1891-ben akadémiai vizsgamunkaként készült feszületének egyik példánya. Hogy a felfeszített test anatómiáját jobban megfigyelhesse, a szobrászművész önmagát köttette fel keresztre. A feszületet maga a művész ajándékozta a templomnak. E kápolnában szokták felállítani karácsonykor a születési jászolt, húsvétkor a feltámadási sírfülkét. A festett üvegablakok – jórészt magánszemélyek adományaiból – 1893–1912 között Budapesten készültek, bibliai jeleneteket ábrázolnak, különösen hatásos a főoltár fölötti ablak vörösben játszó, kardos-pajzsos Szent Mihály-képe.
A nyugati főkaputól jobbra eső Sleunig-kápolna déli falába ágyazva látható Szervátiusz Tibor szobrászművész 1957-ben kőbe faragott Pietája is. Érdekessége, hogy a művész Krisztus két oldalára szüleit mintázta meg.
Az első, 12 regiszteres barokk orgonát 1753-ban Johannes Hahn szebeni mester készítette, szekrényét Nachtigall János díszítette. Azóta többször átépítették. A legutóbb Hermann Binder szebeni mester restaurálta és bővítette 1990-ben, beledolgozva egy szász templom szintén Hahn-féle orgonájának sípjait. Az így létrejött 35 regiszteres, három manuálos orgona Erdély legnagyobb barokk hangszere. 1992 óta a szászok elhagyta Szeben megyei kis falu, Vérd (Wierd) lutheránus templomának ugyancsak Johannes Hahn építette 1768-ból származó barokk orgonája is e templomban, a déli mellékhajót elválasztó első oszlopköteg lábánál látható.
A templom épületét legutóbb 1956–1963 között restaurálták kívülről-belülről, a legjobb szakemberek közreműködésével. A templomkertbe, a nyugati főkaputól balra állították fel Márton Áron Bocskai Vince tervezte 3 m magas bronzszobrát. 2009. március 1-jén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek leplezte le.
A Szent Mihály-templom több mint hetedfél százados múltja folyamán számos nagy esemény színtere volt: közel félszáz országgyűlést tartottak benne. 1551. július 21-én itt adta át Izabella királyné I. Ferdinánd biztosainak a koronát és a koronázási jelvényeket, ugyanakkor felmentve a rendeket hűségesküjük alól, majd visszatérve, 1556. október 23-án ugyancsak itt fogadta az ország hódolatát, s vette át a kormányzást. E falak között iktatták be Báthory Zsigmondot harmadszor a fejedelemségbe, s választották uralkodóvá Rákóczi Zsigmondot, Báthory Gábort és Bethlen Gábort. A templom piacán volt Bocskai István ravatala, mikor holttestét Kassáról Gyulafehérvárra szállítva Kolozsvárt megszakították (1607. február 18.) a gyászmenetet. Az újabb időkből emlékezetes 1939. február 12-e, amikor Erdély legnagyobb katolikus főpapját, e templom addigi plébánosát, Márton Áront itt szentelték püspökké. Ő mondta aztán 1944 májusában e szószékről azt a ritka bátorságú, nagy visszhangot keltő beszédet, melyben elítélte a zsidók üldözését.

 

Virtual Transilvania