Nagygalambfalva, református templom

Nagygalambfalva, református templom

Nagygalambfalvát a pápai tizedjegyzék 1334-ben „villa Galomb” néven említi, a bejegyzés alapján a falu Péter nevű papja 4 banális összegű tizedet fizetett. A település első ismert református prédikátora Ormányi Péter volt, aki 1636- ban Udvarhelyszék proseniori tisztségét töltötte be, majd egyházmegyei esperessé lépett elő, egy 1642-es peres ügy dokumentumaiban pedig patakfalvi lelkészként szerepel. Az udvarhelyi egyházmegye Ormányi Péter esperességét megelőző időszakban keletkezett levéltára megsemmisült, így egyelőre nem rendelkezünk a nagygalambfalvi egyházközség 1644 előtti történetére vonatkozó adatokkal. 1666-ban anyaegyházként jelenik meg az egyházmegye protocollumában, filiája a szomszédos Kisgalambfalva. Nagygalambfalva középkori eredetű temploma ekkor már a református gyülekezeté volt, a protocollum ugyanis az anya- és a leányegyház között, a templomfelújítás költségeinek megosztása körül kialakult vitát igyekezett rendezni egy zsinati határozatban.

A kőfallal övezett egyhajós templomhajóhoz kelet felől a nyolcszög három oldalával záródó, támpillérsoros szentély csatlakozik, nyugat felől pedig négyzet alaprajzú, két sarkán átlós támpillérekkel megtámasztott torony. A hajó déli falához a főbejárat timpanonos portikusza kapcsolódik, a szentély északi oldalán a téglalap alaprajzú sekrestye helyezkedik el. A templom mai formája több középkori építési fázis és különböző kora újkori, illetve újkori átalakítás eredménye. Legkorábbi elemei a hajó, a déli ablakok és a kapuzat, melyek a XIII–XIV. század fordulójára datálhatóak, és kialakításukat a kései romanikából a gótikába való átmenet jellemzi. Az érett gótika idejére eső, második építési periódusban emelték a nyolcszög három oldalával záródó, támpillérsoros, bordás keresztboltozatú szentélyt. A lándzsaíves ablakok és az Anjou-liliomos címerpajzs alapján a munkálatok valószínűleg a XIV. század közepén értek véget. A XV. század második felében és a XVI. század elején zajló, harmadik építési fázisban boltozták a hajót, valamint magasították és kőkeretes ablakokkal tagolták az akkor már meglévő tornyot. Ugyancsak ebben a periódusban készült el a sekrestyeajtó szemöldökgyámos kőkerete.

A templombelső díszítésének legkiemelkedőbb elemei a hajó északi falán lévő, XIV. század utolsó negyedére datálható falképek, melyeket az 1970-es évek elején tártak fel. A freskókat sötétkék alapon tüdőszínű, csipkézett szélű levélsorból álló szegélydísz keretezi. Az első kép Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja az ispotályban, miközben egy leprától szenvedő beteget fürdet dézsában egy fiatal lány segítségével. A háttérben egy ágyban fekvő leprás beteg látható, ami a szenthez köthető egyik csodára utal: Erzsébet férje, türingiai Lajos rózsákat vagy keresztet látott a közös hitvesi ágyba fektetett leprás helyett. A freskó felső regiszterében egy felhőből alányúló, korong alakú dicsfénybe foglalt Isten-kéz (Dextera Dei) látható. A második falkép Szűz Mária megkoronázását ábrázolja, középpontban a koronát tartó Jézussal és a felé hajló Szűzanyával. Kettejüket három, hangszeren játszó angyal veszi körbe. Balról jobbra haladva az első angyal hegedűt tart kezében, a második egy lantot, a Jézus jobbján álló angyal pedig egy kilencsípú, hordozható orgonát. A harmadik freskó a baljában rózsaágat tartó Szent Dorottyát ábrázolja, amint jobbjával egy kosarat nyújt át a gyermek Jézusnak. Szintén az 1970-es felújítás során tárták fel a déli bejárat mellett egy késő gótikus hálóboltozat rajzát a legalsó vakolatrétegen, mely talán a hajó boltozatának a vázlata.

A hajót a XVIII. század második felében több alkalommal is alakították, javították. 1788-ban lebontották a rossz állapotban lévő boltozatot, 1789-ben pedig elkészült a kazettás mennyezet. Az eredeti diadalívet és a szentély boltozatát 1816-ban bontatták le, helyette kazettás mennyezetet készíttetett a gyülekezet, illetve új bútorzatot és karzatot rendelt benei Kiss Péter asztalostól, melyeket a mesternek „tiszta szederjes v. setét márvány szin kék olajos festékkel” kellett színeznie. 1861-ben, az utolsó számottevő beavatkozás alkalmával nyerte el mai alakját a torony, az egykori fatornácos szerkezet helyett kiépült a félköríves ablakokkal tagolt felső szint, melyre óralapokat helyeztek el.

 

Virtual Transilvania