Bonchida, református templom

 

Bonchidai református templom

Bonchida Árpád-kori települése egy 1263-as oklevél alapján Csák nembéli Miklós fia, Máté tulajdonát képezte, akinek a földjére érkező telepesek adómentességet kaptak. 1307-ben említették Gergely bonchidai papot. A századforduló zavaros viszonyai között Kán László erdélyi vajda és tartományúr kezén lehetett a birtok, aki 1307–1312 között Bonchidáról keltezte okleveleit. Halála után (1315) Bonchida visszaháramlott Csák Miklósra, ám később az erdélyi vajdák kezelésében találjuk a vámja miatt fontos települést, akik a XIV. század közepéig rendszeresen tartottak közgyűléseket is a településen, majd 1387-ben Luxemburgi Zsigmond király (1387–1437) a Bánffy család egyik ősének, Losonci Dénesnek adományozta a birtokot.

A falu Márk nevű papja 1332-ben 60 dénár és 60 új banalis adót fizetett, amely a dobokai főesperesség egyik legnagyobb összegének számított. 1359-ben a bonchidai pap, Simon fia, János váradi kanonoki javadalmat kért a pápától, 1376-ban említik a templom igazgatóját. Több adat szól a falu XV. századi plébánosairól is, 1467-ben pedig Balázs káplánt emlegetik.

A templom több építési fázisa közül a legkorábbi a XII– XIII. század fordulójára datálható, ekkor épülhetett a ma kéthajós épület nagyobbik, déli hajója. E kváderkövekből emelt templom nyugati részén vaskos, kockafejezetes oszlopok által tartott karzat emelkedett, melynek oszlopait később, a hajó XIII. századi északi bővítése során felhasználták a két térrészt összekötő árkádsorban. E karzatot a tompaházi református templomban ma is meglevő karzat mintájára kell elképzelnünk. A bővítés alkalmával készült a négyzetes szentély és a félköríves diadalív. E fázisok valamelyikéhez kapcsolódik a befalazott, félköríves déli kapu és a nyugati kapu fölötti, másodlagosan elhelyezett levélfríztöredék, melyek azonos szerkezet részét képezhették. A diadalív belső síkját a XIV. században falképekkel tervezték díszíteni, amelyek előkészítő rajzán néhány alak még kivehető.

Bonchida temploma a XVI. század közepén válhatott reformátussá, 1533-ban még plébánosát említik. Az épület magán viseli a Bánffyak gondoskodásának nyomait. A nyugati kapu fölötti kartus C G B monogramja Bánffy György főispánra utal, akinek megbízásából Sípos Dávid faragta a kő szószéket és magát a nyugati kaput is 1720- ban. A szószék fölötti korona eddig elkerülte a kutatók figyelmét, pedig az 1747-es feliratú Bánffy-címere arról vall, hogy ez is a család adománya volt. Kiemelkedő minősége, a megjelenített bárány meg az angyalalakok szobrászati kvalitásai, no meg az a tény, hogy ebben az időben készültek a kastély nevezetes szoborgalériájának az alakjai, utalhatnak arra, hogy itt Johannes Nachtigall kolozsvári barokk szobrász egy ismeretlen alkotásával állunk szemben, melyet Bánffy Farkas rendelhetett meg. Ugyanő és felesége, Bagosi Erzsébet készíttették a templomkert kapuja fölötti hajdani, ma eltűnt hármas címerkompozíciót, melyen kétszer szerepelt a Bánffyak griffje és egyszer a Bagosiak sasmadara. A kompozícióhoz hasonlót a kendilónai ref. templom kapuján látunk. Talán ebből a kompozícióból származnak azok a barokk szobortorzók, melyek a templom bejáratánál vannak. Az 1820-as években építtette Bethlen Borbála, Bánffy László özvegye a hajdani sekrestye helyébe a klasszicista stílusú kriptát. A templomot az 1930-as években restaurálták Kós Károly vezetésével.

© Weisz Attila

 

 

Virtual Transilvania