Algyógy, Református körtemplom

 

Algyógy, Református körtemplom

Erdély egyetlen középkori álló körtemploma az algyógyi református templom telkén található.
Hajója kör alaprajzú, keletre néző szentélye félköríves. Az épület déli bejárata utólagosan beillesztettnek
tűnik, élszedett szárköveire téglából rakott csúcsív támaszkodik, tehát még középkori,
XIV–XV. századi beavatkozás eredménye lehet. A magas arányú épület félköríves, rézsűs, szűk
ablakai arra utalnak, hogy belseje eredetileg is kétszintes lehetett, ami gyakori megoldás Európa
rotundáinál. A kőből épített körtemplom ablakai nem rendelkeznek kőkerettel. Magas, zsindelyes,
kúp alakú tetőzete hangablakokkal ellátott kis hagymasisakot tart, a tetőszerkezet felirata
szerint ozsdolai Kuun István és László támogatásából épült 1735-ben. Az épület belső terét ma
osztó födémjét az egyik gerendáján olvasható 1625-ös évszám keltezi.
A körtemplom kora és funkciója pontosan nem tisztázott. Fontos leszögezni, hogy a szomszédos
mai templomépület 1930-ban épült egy korábbi, csak néhány rajzból ismert középkori templom
helyére, amelynek késő gótikus faragványait is felhasználták a mai épületben. A régi templom félköríves
apszisa a XIII. századból származhatott. Eszerint egymás közelében két középkori templom
állt, ami fontosabb egyházi, netán világi intézményt feltételezne, ám nincs erre vonatkozó
történeti adatunk. A régészeti feltárások az épület belsejében temetkezést és csontok utólagos
elhelyezését mutatták ki, így nem zárható ki a csontház (ún. karner) funkció, ám Közép-Európa
rotundáinak nagy része plébániatemplom vagy kápolna volt. Az ásatások során az épület körül
feltárt temetőt I. (Szent) László (1077–1095) és I. Kálmán (1095–1116) királyok pénzei keltezik, s
középkori temetőt csak templom vagy felszentelt épület köré nyithattak. Mivel egyelőre korábbi
épületet nem tártak fel, a rotunda korát a XI. század végére valószínűsítik e megfigyelések, bár a
korai keltezés óvatosságra int.
A közeli, dák eredetű Germisara település gyógyvizeit a rómaiak építették ki fürdővé, és egy segédcsapatot
is állomásoztattak itt. E település elpusztult a népvándorlás korában. A mai Algyógy
első okleveles említése 1291-es, neve a diód (’diófás hely’) szóra vezethető vissza. Az itt működő
parókiára vonatkozó egyetlen középkori adatunk a pápai tizedjegyzékekből származik, mely szerint
1334-ben Gyg papja, Jakab jelentős összeget, 50 dénárt fizetett. Úgy tűnik, hogy a terület a
hunyadi királyi várbirtokhoz tartozott a XIV. századig. A XV. század elején már erről leválasztva
Luxemburgi Zsigmond király több ízben adományba adta a birtokot, mely 1404-ben jelenik meg
először önálló uradalomként. 1467-ben Mátyás elkobozta Illyei Jánostól az uradalmat, és dengelegi
Pongrác Jánosnak, Erdély vajdájának adományozza, s talán a vajda építteti azt a helybéli,
nem túl jelentős várat, esetleg megerősített udvarházat, melyet 1476-ban castrumként említenek.
A XV–XVI. század fordulóján több tulajdonos kezén átmegy az uradalom, mígnem Zápolya János
király 1534-ben budai várnagyának, ozsdolai Kun (Kuun) Gáspárnak adományozza a birtokot,
melyhez 15 falu és kastély is tartozik.
A településnek a XVI. században református hitre áttért magyar lakossága és református egyházközsége
a Kuun család támogatását élvezte. A XVIII. században a középkori templom egyre
rosszabb állapotba került, míg az ölnyi vastag kőfalú rotunda tanítói, néha harangozói lakásként
is szolgált. A XIX. században használhatatlanná vált templom helyett a reformátusok a Kuun-kastély
oratóriumát használták, majd a két világháború között az épületet teljesen elbontották, és
1930-ban a mai, Debreczeni László által tervezett templomot építették a helyére.

 

Virtual Transilvania